2070. Január 13.

Egy olyan helyen járunk, hol a nappalok és éjszakák összefolynak. Sűrű sötét csend, és lágy bizsergés érzése gyomrunkban, ami jelzi, valami nagyon nincs itt rendben.. De már nincs visszaút. A gonosz kapujában járunk, s az ördöggel készülünk lepaktálni.. A jutalmunk nem más mint tömérdek pénz, és életünk végéig tartó gondtalanság... De vajon utána... Utána talán a pokolra jutunk? Lehet már késő ezen merengni.. Itt állunk... Mi, egyszerű játéktervezők, akik még egyik ötletükért sem kaptak, mégcsak dícséretet sem.. De most.. Fordulópontra értünk. És állunk.. A pokol kapujában, kezünkben a visszafordíthatatlan lehetőséggel. Ez életünk legszebb és legbizonytalanabb pontja.. Hogy hogyan is jutottunk el idáig? Társammal Jeil-el pár hónapja kezdtünk tervezni, egy forradalmian új játékot. Gondoltuk minél élethűbb és fogyaszthatóbb a történet, majd annál jobban rákapnak. Ráadásul a mostani játékok már túlságosan is modernek. A hiperszuper felvillanó lámpa az volt, térjünk vissza a régi idők fantasy világára. Az ellustult, gép előtt ülő emberek végre elengedhetik fantáziájukat. Terveztünk egy kisebb megyét, középkori hangulatban, s közben annyi alapszereplőt helyeztünk bele, hogy egy egész világot ki tudtunk építeni. Főszerepként egy vámpír fiút iktattunk bele, aki bandukol a messzeségbe. Hozzá rendelhetnek majd segítő vagy épp akadályozó szerepeket. Szerintünk is remekül sikerült, de legszebb álmainkban sem gondoltuk volna, hogy egy ekkora hatalom fog rá igényt tartani. Már a kapuban állunk. Várva várjuk, vajon mi fog történni?.. Ez egy borzasztó hely. Egyben émelyítő és nagyon gazdag is. A kerítés díszes acélból készült. Felette szögesdrót váltakozik szép sormintában. Rajta vörös rózsák, s amerre a szemünk ellát, mindenütt csak ez a virág nőtt. A föld száraz és szürke. Ez a növény mint a vér a pengét színesíti beta hatalmas kertet. A kastély meg aztán... Pompázatos magasságokba emelkedő tornyok. Az ember már akkor megszédül, ha az égbe nyúló csúcsokat keresi a sötét felhők közt. Lassú nyugodt léptekkel közeledik felénk egy cilinderes, fekete zakót viselő hatalmas férfi, majd elénkér.
- Jöjjenek, csak jöjjenek- szól hozzánk bátorítón, de mi mindketten megrettenve rezzenünk össze.