Imagin Legend 7.05 - A történet benned él...
Imagin Legend 7.05
(Műfajilag tervek: Akció, horror, thriller, vígjáték, hentai, ecchi, romantikus.. stb.. ami belefér ^^)

Egy olyan világban élünk, ahol a számítógépek, és különböző elektromos tárgyaknak megnőtt a jelentőssége. Egyre több az a fiatal, akik egész napokat töltenek a gépek előtt, mit sem törődve közben azzal, körülöttük mi történik a világban. Ebben az időben jelent meg a legújabb számítógépes játék, az Imagin Legend 7.05. Természetesen az összes internetfüggő, számítógépes játékot játszó fiatal rákapott, a kiadás után rögtön egy nappal. A játék alapjai nagyon megfogóak. Tulajdonképpen az egész egy középkori, szerepjátékokhoz hasonlító játékként lett beharangozva, mely a legélethűbb grafikával rendelkezik. Az alaptörténet, egy vámpír fiúról szól, ki a középkorban bandukol, és győzi le a gonoszokat, de különböző karaktereket lehet benne készíteni, saját tetszésünk szerint. A beharangozás maga is nagyon megnyerő volt, a játék pedig nem volt kriminálisan sok pénzbe kerülő valami, ezért minél többen vették meg.
Akik megvették azonban különös helyzetbe keveredtek. Egyik pillanatról a másikra tűntek el emberek, a rendőrség semmit nem tudott… a körülmények furcsák voltak, az emberek állítólag otthon tartózkodtak, de senki nem látta őket többet. Ezek az eltűntek voltak a játék vásárlói. Mikor beindították a játékot, az átrepítette őket egy másik világba, utánuk pedig a mai korban csak az egér, a monitor, a billentyűzet és a számítógép maradt. A másik világ pedig ahová átkerültek, a középkor volt, de nem a föld nevű bolygón… Ahová átkerültek egy különös hely volt… furcsa dolgok történtek a világban.. különböző háborúk folytak az emberek, és más lények között. Az egész középkori ruhákban és épületekben bevont világban. Ráadásul nem elég, hogy a korszak így is elég felbolydult, a harcok miatt a varázslók, boszorkányok és egyéb lények ellen, még az új, furcsa, modernruhás emberek megjelenése is felzaklatta a kedélyeket.
Van mégegy nagyobb gond... a játék alkotói démonok, akik szövetkeztek a kormánnyal, jó sok pénzért. (a kormány katonákat, és kísérleti alanyokat kap a pénz mellett azokból, akik túlélik a játékot), és főleg azért alkották meg a játékot, hogy akikben megvan az a valami ami a többiben nincs, ki kell írtani.(mielőttez fordítva történne meg)..

 

Kronológia :

2070. Január 13.: A játék elkészítésének kezdete.

 

2070. Augusztus 2.: A játék Alfa verziójának tesztelése megkezdődik. Természetesen, akik tesztelőknek jelentkeztek, és betekintést nyertek a játékba, szintúgy benne ragadtak.

 

2070. Október 21.: A játék zárt bétaként jelent meg, további 500 játékost szippantva magába. A rendőrség nyomozást indított az ügy kapcsán, eredménytelenül.

 

2070. December 7.: A játék nyílt bétájának megjelenése. Tovább fokozódott az eltűntek száma. A rendőrség tehetetlennek bizonyult.

 

2071. Január 1.: A játék kiadása. A fiatalabb korosztály tömeges eltűnése pánikot keltett a világ minden táján.

 

2074.: Napjainkban.

 

A játék elkészítésének megkezdésétől a kiadásáig közel 1 év telt el. Kiadása után a 3. évében járunk.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Játékban eltelt évek:

 

1593. November 4.: A játék alfa verziója, és a történet, megkezdődnek. Teljes lesz a káosz az egész világban. A készítők nagy erőfeszítések árán tudták csak fentartani a rendszert.

 

1594. május 14.: A zárt béta időszak. A játékban helyreáll a rend. A következő időszak a játék finomhangolásával folytatódik.

 

1594  Június 27.: Az északi királyság és Trudley között kitör a hatalmi háború.

 

1594 Június 30.: Nylílt béta időszak megkezdése. Az újonnan érkező játékosok egy hatalmi háború kitőrésének közepébe csöppennek. Az áldozatok száma elfogadható.

 

1594 Július 25.: A játék kiadásának napja. Tömegesen tűnnek fel új felhasználok a világ minden szegletén.

 

1594  szeptember 4.: A hatalmi harc keltette viszonyok rendeződnek. Időszakos béke következik.

 

1595 Február 4. Egy kisebb hiba folytán hatalmas klíma változás következik be az egész játék világában. A felmelegedés elkerülhetetlen volt. A tájak szép lassan elsivatagosodtak.

 

1596.: Napjainkban.

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 


 








 

 

 

 


   undefined   

 


Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA